Legjobban úgy segíthetjük az enzimek munkáját, ha rendkívül alaposan megrágjuk az ételt, amit előtte nem főztünk meg, hogy ne tegyük tönkre az enzimeket. Az elv az, hogy a szilárd ételeket „igyuk", a folyadékokat pedig „együk". Ez azt jelenti, hogy addig rágjuk a szilárd ételt, amíg az teljes folyékony nem lesz a szájban, a folyadékokat pedig nem nyeljük le addig, amíg előbb egy kissé össze nem keveredtek a szájban lévő nyállal. Lehet, hogy az utóbbi eljárást az etikettről szóló könyvek nemigen tartalmazzák, mégis nagy lökést ad az emésztési folyamatnak ahhoz, hogy a lehető legtöbb értékes tápanyagot kinyerhesse az elfogyasztott ételekből és italokból.
Arra is ügyelni kell, hogy csak kicsiket harapjunk. Amikor a szilárd táplálékot rendesen megrágjuk, a térfogata jelentősen megnő. Ha eleve nagy falatot veszünk a szánkba, ez annak túlságosan korai lenyelését váltja ki. És végezetül még egy dolog: hagyjuk abba az evést, még mielőtt úgy érezzük, hogy teljesen teli vagyunk. Hagyjunk időt a gyomrunknak ahhoz, hogy érzékelje ennyi már elég. |
|
|
Garantálom, hogy azonnali javulást fog tapasztalni.
Megnövekszik az energiaszintje, javul a szellemi és koncentrációs képessége, megszabadul a fölösleges zsírtól.
Csillogó szeme és tiszta, szép bőre lesz. Jobban fog kinézni. Az egész test működése hatékonyabbá válik.
Bármilyen egészségügyi problémája volt, az javulni fog, és egyszercsak eltűnik majd.