|

www.upps.ini.hu
|
A vékonybél A 8 méteres vékonybél némileg több figyelmet érdemel, mint amennyit ebben a rövid áttekintésben szentelünk neki. Azt is tudni kell, hogy a belső felszínét apró kinövések, az ún. bolyhok borítják, amelyek megnövelik a rendelkezésre álló felületet. Ez azt jelenti, hogy az áthaladó étel nagyobb területen érintkezhet bélfallal, és így nagyobb a kapacitás a szervezet számára az értékes anyagok felszívódására. A vékonybél felszíne mindent összevetve mintegy 670 négyzetméter, amely körülbelül egy teniszpályának felel meg! És erre szükség is van! Az Ön élete szó szerint azon múlik, hogy a szervezete mennyi re képes felszívni a tápanyagokat az ételből. Testünk felépítése egyáltalán nem fércmunka, amennyiben ennek a feladatnak az ellátásáról van szó.
| Ezért olyan nagy probléma az, hogy hátráltatják a működését - ahogy azt legtöbben (óhatatlanul) tesszük -, olyan körülményeket teremtve, ame¬lyek kedveznek az élesztő és egyéb gombák robbanásszerű elszaporodásának, valamint az ennek nyomán jelentkező toxikus hatásoknak. Ezek és más mikroorganizmusok meggátolják a tápanyagok felszívódását. Nagy területeken rátelepedhetnek a vékonybél belső felszínére, kiszorítva a probiotikus baktériumokat, megakadályozva, hogy a szervezet hozzájuthasson az elfogyasztott ételben lévő tápanyagokhoz. Így a szervezet nem jut elég vitaminhoz, ásványi anyaghoz, sőt fehérjéhez sem - függetlenül attól, hogy ténylegesen mit fogyasztottunk el. Becslések szerint a felnőtt lakosságnak több mint felénél az elfogyasztott tápanyagoknak kevesebb, mint a fele emésztődik meg és szívódik fel. |
|  Az általunk hasznosítandó tápanyagokat helyettünk felélő mikroorganizmusok túlzott elszaporodása, valamint az általuk termelt mérgező salakanyagok csak tovább rontják a helyzetei. Megfelelő tápanyagok hiányában a szervezet nem képes szükség szerint meggyógyítani, illetve regenerálni a szöveteit. Ma az Ön szervezete nem képes megemészteni és beépíteni az ételt, akkor a szövetei végül éhezni fognak. Ez nemcsak az energiaszintjét tizedeli meg, nemcsak azt eredményezi, hogy Ön betegnek érzi majd magát, de felgyorsítja az öregedést is.
| De ez csak a probléma egyik része. Azt is vegyük figyelembe, hogy amikor az áthaladó ételt a bolyhok felfogják, akkor azt vörösvértestekké alakítják át. Ezek a vörösvértestek keringenek a szervezetben, és átalakulnak a szervezet különböző sejtjeivé, így szív-, máj- és agysejtekké. Nem hiszem, hogy meglepődik, ha megtudja, hogy a vékonybél kémhatásának lúgosnak kell lennie ahhoz, hogy az étel vörösvértestekké alakulhasson át. Így az elfogyasztott étel minősége fogja meghatározni vörösvértesteink minőségét, ami viszont a csontok, az izmok, a szervek stb. minőségét határozza meg. Az Ön teste tehát szó szerint az, amit megeszik. | Ha a bélfalon elszaporodtak a káros mikroorganizmusok, és ragacsos nyálkaréteg borítja be, akkor ezek a létfontosságú sejtek nem tudnak létrejönni. Ilyenkor a szervezel arra kényszerül, hogy saját szöveteiből képezzen vörösvértesteket, a csontokból, izmokból és egyéb területektől eltulajdonítva azokat. Miért alakulnak vissza a szervezet sejtjei vörösvértestekké? A vörösvértestek számának egy bizonyos szint felett kell lennie ahhoz, hogy a test működni tudjon - ahhoz, hogy élni tudjunk. Egy milliliter vérben rendszerint kb. 5 millió vörösvértest van, és ez a szám ritkán csökken 3 millió alá. Ez alatt az érték alatt az oxigénellátás nem elégséges a szervek számára (hiszen a vörösvértestek szállítják az oxigént), amelyek így végül leállnak. A szervezet ahelyett, hogy ezt hagyná, elkezdi átalakítani az egyéb sejtjeit vörösvértestekké. |
|
|
| Garantálom, hogy azonnali javulást fog tapasztalni. Megnövekszik az energiaszintje, javul a szellemi és koncentrációs képessége, megszabadul a fölösleges zsírtól. Csillogó szeme és tiszta, szép bőre lesz. Jobban fog kinézni. Az egész test működése hatékonyabbá válik. Bármilyen egészségügyi problémája volt, az javulni fog, és egyszercsak eltűnik majd.
|
Felveszem a lapot a Kedvencek közé
|